Read in English

A Nemzetközi Sajtó Intézet (IPI) és a MIDAS ma, azaz április 12-én jelentette be, hogy meghirdeti az első pályázati felhívását a NewsSpectrum Ösztöndjra.

A pályázatra jelentkezhet minden, az Európai Unióban kisebbségi nyelvű médiumnak dolgozó újságíró és médiaszakember (beleérte a roma és migráns nyelveket), az ösztöndíj célja a kisebbségi, illetve többségi médiumok közötti munkakapcsolatok bátorítása.

A NewsSpectrum várhatóan 40 ösztöndíjat finanszíroz majd 2021-ben két programon, az: Együttműködő Tudósítói Ösztöndíjakon és a Szakmai Gyakorlati Ösztöndíjakon keresztül.

Az ösztöndíjak típusai és határidői

Az Együttműködő Tudósítói Ösztöndíj kisebbségi nyelvű médiumoknál dolgozó újságírók (beleértve a rendszeres külsős szerzők) tudósítói projektjeit támogatja, amelyek egy többségi nyelvi újságíróval vagy médiummal közreműködésben valósulnak meg.

A riporteri projekt érinthet bármilyen közérdeklődésre számot tartó témát, amely mindkét médium hallgatósága számára releváns lehet. Ugyanakkor elsőbbséget élveznek azok a projektek, amelyek az EU-ban élő kisebbségi csoportok sajátos helyzetét vagy perspekíváját, iletve a kisebbségi és többségi csoportok viszonyát világítják meg (az EU-ban). Örömmel fogadunk olyan projekteket, amelyek az európai ügyekkel foglalkoznak a kisebbségi nyelvű médiában. Szintén várjuk a digitális/audiovizuális storytelling technikájával készült anyagokat. Elvárás, hogy az anyagok a kisebbségi és a többségi nyelvű médiumban is megjelenjenek.

Az Együttműködő Tudósítói Ösztöndíj pályázati határideje 2021. május 28. Ebben a programban két további pályázati lehetőség lesz még júniusban és augusztusban. Ide kattintva megtalál minden információt, illetve a GYIK szekcióját.

A Szakmai Gyakorlati Ösztöndíj a kisebbségi nyelvű szakemberek egyéni, rövid távú munkahelyi gyakorlatait, illetve tanulmányútjait támogatja a többségi nyelvű médiában. Az ösztöndíjra egy adott médium bármelyik munkatársa pályázhat, beleértve az újságírókat, szerkesztőket, fotósokat, hírszerkesztőket, közösségi média szerkesztőket, közösségi szervezőket vagy a digitális innovációval foglalkozó szakembereket. Szintén pályázhatnak a rendszeres külső szerzők. Az ösztöndíj felhasználható az együttműködési készségek, illetve a tudáscsere támogatására a newsroom működésében, illetve a tudósítások, a digitális átállás, az üzleti modellek, a hallgatóság elérése és a közösségépítés terén.

A Szakmai Gyakorlati Ösztöndíjra a jelentkezések elbírálása folyamatos mától, azaz április 12-étől egészen 2021. május 28-áig. Jelenleg egy pályázati kíírást tervezünk erre az ösztöndíjra. További információk és GYIK.

A pályázat feltételei és a jelentkezés részletei

Az ösztöndíjra azok a kisebbségi nyelvű médiaszakemberek jelentkezhetnek, akik olyan, az EU-ban vagy az Egyesült Királyságban működő médiumnak dolgoznak, amely tartalmai legalább 51 százalékát regionális vagy kisebbségi nyelven állítja elő (beleértve a migráns és a roma nyelveket). A jogosult nyelvekről itt olvashat részletesebben. A többségi nyelvű médiapartnernek vagy befogadó helynek szintén az EU-ban vagy az Egyesült Királyságban kell lennie. Szívesen fogadjuk a határokon átívelő együttműködéseket.

Bátorítjuk a személyes jelenlétre alapozó ösztöndíjakat összhangban a NewsSpectrum céljával: a kisebbségi és többségi nyelvi médiumok közötti fenntartható partnerség kiépítésével. Ez különösen érvényes a Szakmai Gyakorlati Ösztöndíjra. Ugyanakkor, a koronavírus-járványt figyelembe véve a távmunka és együttműködés lehetőségei is szóba jöhetnek, feltéve, hogy a tevékenységeket így is hatékonyan végre lehet hajtani.

Általánosságban mindkét ösztöndíjnak legalább két hetet kell felölelnie, de rugalmas időtartamról is lehet szó. Az ösztöndíjakkal 2021. június és december 31. között bármikor lehet élni.

A kisebbségi nyelvű média-ösztöndíjas, valamint a többségi nyelvű partner vagy befogadó egyaránt 6000 eurót igényelhet ösztöndíjanként. A kisebbségi nyelvű ösztöndíjasok esetében a támogatás fedezheti a bérköltségeket (ezzel közvetlen megtérítésként számolhat a munkaadó), valamint a mindennapi költségeket (pl. szállás, megélhetés). Az utazási költségek fedezése ezen felül történik. A többségi nyelvű médiumok esetében a támogatás szintén fedezheti adott esetben a bér-, illetve az utazási költségeket. Összeségében a NewsSpectrum várhatóan 480 ezer euró értékben ítél oda ösztöndíjakat 2021-ben.

Kérjük, hogy a jelentkezéshez a médiaszakemberek olvassák el a pályázat teljes leírását, az alkalmasság és a kiválasztás kritériumait, valamint a pályázati útmutatót a NewsSpectrum weboldalán. A pályázatokat angol nyelven kérjük beküldeni. A jelentkezőknek nyomatékosan javasoljuk, hogy a pályázat benyújtása előtt biztosítsanak maguknak egy tudósítói partnert vagy fogadó szervezetet. Ugyanakkor a NewsSpectrum projektpartnerei is készen állnak arra, hogy az ígéretes jelentkezőket szükség esetén összekössék a megfelelő fogadó szervezettel.

Az ösztöndíjasokat egy öttagú, független szakértőkből álló bizottság választja ki. A program minden résztvevő esetében szigorúan elkötelezett a szerkesztőségi függetlenség védelme mellett.

Háttér

A NewsSpectrum a Nemzetközi Sajtó Intézet (IPI) és a Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Európai Szövetségének (MIDAS) a közös kezdeményezése. Támogató partnerünk az Európai Roma Művészeti és Kulturális Intézet (ERIAC).

A NewsSpectrum egy új program, amelynek célja a kisebbségi, valamint migráns nyelvű médiumok és a többségi nyelvű társaik közötti munkakapcsolat elősegítése szerte az EU-ban. A NewsSpectrum Ösztöndíjak célja a két csoport közötti együttműködés erősítése, és a kisebbségi nyelvű médiumok fenntarthatóságának a támogatása, lévén ezek kulcsfontosságú tagjai egy szabad és sokszínű médiakörnyezetnek az Európai Unióban.

A NewsSpectrum programot kísérleti projektként az Európai Bizottság (DG Connect) társfinanszírozza, az ERIAC további pénzügyi támogatásával. További partnerségek bejelentése is várható, amint megerősítették azokat.

Kérdései vannak?

Arra biztatjuk az érdeklődő jelentkezőket, hogy a pályázattal kapcsolatban keressék fel a NewsSpectrum weboldalát, illetve a GYIK oldalunkat. Ha még mindig vannak kérdéseik, vegyék fel velünk a kapcsolatot.

Kapcsolat

Josh LaPorte (IPI): [email protected]
Anna-Kira Pirhofer (MIDAS): [email protected]

Ne maradjon le a legfrissebb híreinkről! Iratkozzon fel a NewsSpectrum hírlevelére.


The NewsSpectrum programme is co-funded by the European Commission within the framework of the pilot project “Internship opportunities for Minority Language Media”, with additional financial support from ERIAC. Further partnerships will be announced as they are confirmed.

(Photo by Finn Hackshaw on Unsplash)